17 ÓRAI HÍRÖSSZEFOGLALÓ, KEDD, 2012. MÁJUS 15.
ÚJVIDÉK - A Magyar Nemzeti Tanács hétfői XXI. rendes ülésén egyebek mellett elfogadta a 2012–2018 közötti időszakra vonatkozó Vajdasági Magyar Civil Stratégiát – olvasható a Magyar Szó mai számában, Dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke emlékeztetett rá, hogy az MNT jelenlegi öšzetételében az elmúlt két évben a civil stratégiával egyetemben öt stratégiai fejlesztési tervet fogadott el és kezdett el megvalósítani. Ez többek között a vajdasági magyarság szellemi és szakmai erejét bizonyítja – szögezte le Korhecz. „A Kárpát-medencében élő magyarságnak még sehol sincsen hasonló stratégiai dokumentuma, a vajdasági magyarság ezen a téren is az élen jár – hangsúlyozta Zsoldos Ferenc, az MNT alelnöke és Civil Konzultatív Testületének az elnöke. – Vajdaságban nagyjából 500 magyar civil szervezet működik. Ezeket a szervezeteket az MNT illetékesei a stratégia kidolgozásakor egy adatbázisba foglalták.”
ÚJVIDÉK – Dušan Mijić, a Liberális Demokrata Párt (LDP) Tartományi Bizottságának elnöke ma felszólította e párt szavazóit, hogy a tartományi választások második fordulójában A Jobb Életért Koalíció jelöltjeire voksoljanak. „Ők a mi természetes partnereink. Felkérem a szavazókat, hogy ne törődjenek a haladók fenyegetőzéseivel, és menjenek el a választásokra” – mondta újvidéki sajtóértekezletén Mijić. Úgyszintén felszólította A Jobb Életért Koalíció szavazóit, hogy a tartományi választások második menetében Törökbecse községben Milivoj Vrebalovnak, az LDP jelöltjének adjanak bizalmat.
ÚJVIDÉK – Nedim Sejdović, a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének (VÚFE) elnöke ma kijelentette, hogy Szerbiában a politikusok a médiát kizárólag csak eszköznek tekintik saját céljaik eléréséhez. Úgy vélekedett, hogy a vajdasági média-színtéren a belgrádi média dominál, ami – megítélése szerint – a pénz és a hatalom belgrádi centralizálásának a következménye. Felsorolta a média és az újságírók elleni közvetlen támadások vajdasági eseteit, és rámutatott, hogy a legtöbb márciusban történt. Duško Medić, a VÚFE tagja ismertette annak a felmérésnek az eredményeit, amelyet a választási kampány idején végeztek öt napilap (a Danas, a Politika, a Blic, a Preš és a Dnevnik) elemzésével. Ezek többsége a Demokrata Pártot és annak államelnök-jelöltjét, Boris Tadićot favorizálta, míg a legnagyobb egyensúlyt a Danas napilap tartotta a tudósításaiban. Szerencsés Zsuzsanna médiaszakértő ismertette annak a felmérésnek az eredményeit, amely három magyar sajtószervet ölelt fel, a Magyar Szó napilapot, a Hét Nap hetilapot és a Blic napilap Édes Otthon című heti mellékletét. Az elemzésből az derül ki, hogy a Magyar Szó és a Hét Nap túlnyomórészt a Vajdasági Magyar Szövetséget favorizálta a Demokrata Párt előtt, míg a Blic mellékletének oldalain a VMSZ 16,6, a DP pedig 11,1 százaléknyi teret kapott.
BELGRÁD – Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt alelnöke ma kijelentette, hogy Boris Tadić és a Demokrata Párt által gyakorolt „jogi, politikai és egyéb erőszak” oda vezetett, hogy Szerbiában ma nincsenek intézmények. Mint mondta, ilyen a helyzet a közvállalatokban, az Alkotmánybíróságon, „a hamis, állítólag független korrupció-ellenes ügynökségekben és a műsorszórási ügynökségek tanácsaiban”. Vučić szerint Tadić az „isten”, aki elzárta és megtiltotta annak lehetőségét, hogy Szerbiában bárki is mondjon róla valamit. Az SZHP alelnöke ismételten bírálta a médiát, azt állítva, hogy a DP ellenőrzése alatt áll. Azt üzente továbbá, hogy a választások békésen fognak lezajlani, de az SZHP védelmezni fogja a szavazatait, mert azok – mint mondta – számukra szentek.
BELGRÁD – Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke ma kijelentette, hogy a választásokon senkitől sem vette el a szavazatokat, és természetesnek vélte, hogy az SZSZP Boris Tadićot, a Demokrata Párt jelöltjét támogatja, hiszen ežel a párttal megegyezett az új kormány megalakításáról. „Senkitől sem vettem el a szavazatokat. Ezek az én szavazataim. Nem küzdöttem sem Tadićért, sem Nikolićért, hanem az SZSZP-Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Mozgalma-Egységes Szerbia koalícióért, a célom pedig az, hogy az egyiket is, meg a másikat is legyőžem – és jó úton haladunk, hogy ezt elérjük” – mondta Dačić az újságíróknak Szerbia Palotájában.
BELGRÁD – A menekültek néhány egyesületének a képviselői ma elhatárolták magukat attól a megállapodástól, amelyet Miodrag Linta, a Menekültek Egyesületei Koalíciójának elnöke januárban írt alá Tomislav Nikolićtyal, a Szerb Haladó Párt elnökével. A belgrádi Média Központban tartott sajtóértekezleten az SZHP-vel való közös tevékenységtől elhatárolták magukat a Horvátországi Szerbek Menekült- és Más Egyesülete Társulásának, a Regionális Fejlesztési Szolgálatnak a képviselői, valamint a Linta által vezetett Koalíció egyes volt tagjai. Megítélésük szerint az aláírt megegyezéšel Linta manipulálni próbálta a menekültek egyesületeinek a tevékenységét, valamint ennek a népešégnek a problémáit, és pártoskodášal vádolták meg.
BELGRÁD – A Szabad és Független Szakszervezetek Társulása, amely a Fordulattal áll koalícióban, az elnökválasztás második menetében Boris Tadićot, a Demokrata Párt jelöltjét fogja támogatni – jelentette be ma Ranka Savić, e szakszervezet elnöknője. A belgrádi sajtóértekezleten elmondta, hogy polgárok és a dolgozók számára Tadić a jobb választás, mert „nagyobb garanciát jelent” az új munkahelyek, a beruházások és az Európai Unióba vezet út szempontjából. „A szakszervezetnek érdeke, hogy állást foglaljon az elnökjelölt támogatását illetőleg, hiszen a dolgozóknak és a polgároknak nem mindegy, ki fogja őket képviselni és Szerbiát vezetni az elkövetkező öt évben” – mondta Ranka Savić.
(Beta)
Egyéb cikkek:
- 2013.05.24
17 ÓRAI HÍRÖŠZEFOGLALÓ - PÉNTEK, 2013. MÁJUS 24. - 2013.05.24
12 ÓRAI HÍRÖŠZEFOGLALÓ - PÉNTEK, 2013. MÁJUS 24. - 2013.05.23
17 ÓRAI HÍRÖŠZEFOGLALÓ - CSÜTÖRTÖK, 2013. MÁJUS 23. - 2013.05.23
12 ÓRAI HÍRÖŠZEFOGLALÓ - CSÜTÖRTÖK, 2013. MÁJUS 23. - 2013.05.22
17 ÓRAI HÍRÖŠZEFOGLALÓ - SZERDA, 2013. MÁJUS 22. - 2013.05.22
12 ÓRAI HÍRÖŠZEFOGLALÓ - SZERDA, 2013. MÁJUS 22. - 2013.05.21
17 ÓRAI HÍRÖŠZEFOGLALÓ - KEDD, 2013. MÁJUS 21.


















