14 ÓRAI HIRÖSSZEFOGLALÓ, SZOMBAT, 2012. JÚLIUS 28.
ÚJVIDÉK-Ivica Dačić most megválasztott kormányfő tegnap átvette a tisztséget elődjétől, Mirko Cvetkovićtól. Dačić azt mondta, hogy a kormányt és őt nehéz időszak várja, amelyben nem sok lehetőség van a "pótvizsgára". Az eddigi kormányfőtől megköszönt mindent, amit eddig tett és sok szerencsét köszönt neki az életben.
ÚJVIDÉK-Igor Pavličić, Újvidék polgármestere kijelentette, biztos abban, hogy a városi hatalom szilárd annak ellenére, hogy a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai egyesült Régiók Pártja bejelentették, hogy a jelenlegi városi hatalmi koalíciót meg fogják dönteni. "Próbálják meg és kíséreljék meg megalakítani a többséget, ha úgy gondolják, hogy ezt megtehetik, ezt azonban nem lehet a sajtón és a sajtókonferenciákon keresztül megtenni ennek színhelye a városi Képviselő-tanács", mondta Pavličić az újvidéki Dnevnikben. A sajtó azt latolgatta, hogy az SZH megpróbálja "megvásárolni" a hatalmi koalíció néhány tanácsnokát, amit ez a párt cáfolt és közölte, hogy megpróbál tárgyalni a "Mindannyian Újvidékért" újonnan alakult tanácsnoki frakcióval, amelyet a Szerb Megújhodási Mozgalom, a mostani hatalmi koalícióhoz tartozó három tanácsnok és a Roma Demokrata Párt hat tagja alkot, akik nem tagjai a hatalmi koalíciót, de szavazataikkal főleg az aktuális hatalmi koalíció megalakulását támogatták. A "Mindannyian Újvidékért" frakció tegnap közölte, tárgyalni fog mindenkivel, aki hajlandó részt venni program-céljaik valóra váltásában, amelyben a legfontosabbak közé tartozik Újvidék községekre való
felosztása.
BELGRÁD-Ivica Dačić kormányfő tegnap tájékoztatta Catherine Ashton-t Európa magas rangú képviselőjét, hogy Szerbia kész teljesíteni a Belgrád és Prishtina közötti párbeszédben elért megállapodásokat és kész politikai szinten folytatni a tárgyalásokat. Ashton és Dačić megállapodtak abban, hogy a "nyári szünet után azonnal" folytaák a tárgyalást az EU intézményekben. Ashton üdvözölte a szerbiai kormány megalakulását gratulált az új kormányfőnek és azt kívánta neki, hogy folytatódjon az eddigi jó együttműködés és kívánságát fejezte ki, hogy megvalósuljon Szerbia népeinek jobb európai jövője.
BELGRÁD-Ivica Dačić kormányfő tegnap kijelentette, hogy őj tisztségében többet meg fog tenni, mint amennyit elvárnának tőle és úgy véli, hogy az új kormányban a legjobban együtt fog működni Aleksandar Vučić-tyal, a haladók vezetőjével. "Nem hiszem, hogy bármit is megígértem volna, ami nem reális. Többet meg fogok tenni, mint amennyit elvárnak tőlem", mondta Dačić a B92-nek adott nyilatkozatában. Közölte, Vučić és ő világosan megállapodtak az egymás közötti együttműködésben és nem kell valamilyen "eltérő politikát folytatniuk". Szerbia új kormányfője azt mondta, folytatni kell a párbeszédet Prishtinával és ezt nyíltan "a politikai tényezők színtjén kell folytatni.
BELGRÁD-Aleksandar Vučić kormányalelnök és véderőminiszter valamint Mladjan Dinkić gazdasági és pénzügyminiszter az este az SZRT-én bejelentették, hogy rövid időn belül láthatóak lesznek az új kormány első jelentős eredményei. "Az új kormány eredményeit az eddigitől aal mérik majd, hogy az emberek jobban élnek", ígérte Vučić. Mladjan dinkić azt mondta, hogy már augusztusban elkészül a "krizis-ellenes program", szeptemberben meg több olyan illetéket szüntetnek meg, amelyek megnehezítik az ügyvitelt.
WASHINGTON/BELGRÁD-Az USA kész arra, hogy együttműködjön az új szerb kormánnyal, amelytől azt várja, hogy ragaszkodjon az özes szomszédos országgal való együttműködéshez és a Koszovóval való párbeszéd folytatásához, jelentette ki Victoria Nyland a State Departmant Szóvivője. "Azt kívánjuk, hogy ez a kormyány gyorsan és építőjellegűen haladjon előre, fejleze az együttműködést az özes szomszéddal, mutaon erőteljes elkötelezettséget a jogállamisághoz, a független demokratikus intézményekhez, az EU vezetésével újítsa fel a párbeszédet Koszovóval, mert ez a legjobb módja annak, hogy haladást érjenek el az özes kérdésben", mondta az amerikai tisztségviselő.
LONDON-Vlade Divac, a Szerbiai Olimpiai Bizottság elnöke tegnap azt mondta, az egész nyilvánoágnak egy csapnak kell lennie, amelynek úgy kell buzdítania sportolóinkat, hogy azok Londonban mindent megtegyenek a jobb szereplésért és az érmekért. "Csak így szerezhetjük meg a századik érmet azóta, hogy most van 100 éve, hogy megjelenünk az olimpián.
BELGRÁD-Az USA tegnap gratulált Ivica dačić kormányfőnek és koalíciós partnereinek az új kormány megalakításához és kiemelte, hogy Washington folytatja az együttműködést Belgráddal a bilaterális kapcsolatok fejlesztése és Szerbia Európa felé haladása érdekében.
BELGRÁD-Dmitrij Medvedev orosz kormányfő tegnap köszöntött Ivica Dačićot kormányelnökké választása alkalmából. "Meggyőződésünk, hogy aktív partnerek leszünk a nagy gazdasági és beruházási programok valóra váltásában és Európa meg a Balgán stabilitásának és békéjének a valóra váltásában". írta táviratában Medvedev.
BELGRÁD-Mario Monti, olasz kormányfő gratulált Ivica dačićnak kormányfővé választásához. A belgrádi olasz nagykövetség közölte, Monti szerint Olaszország támogatja Szerbiát az európai úton.
(BETA)
Egyéb cikkek:
- 2013.05.20
17 ÓRAI HíRÖZEFOGLALÓ - HÉTFŐ, 2013. MÁJUS 20. - 2013.05.20
12 ÓRAI HíRÖZEFOGLALÓ - HÉTFŐ, 2013. MÁJUS 20. - 2013.05.19
14 ÓRAI HíRÖZEFOGLALÓ - VASÁRNAP, 2013. MÁJUS 19. - 2013.05.18
14 ÓRAI HíRÖZEFOGLALÓ - SZOMBAT, 2013. MÁJUS 18. - 2013.05.17
17 ÓRAI HíRÖZEFOGLALÓ - PÉNTEK, 2013. MÁJUS 17. - 2013.05.17
12 ÓRAI HíRÖZEFOGLALÓ - PÉNTEK, 2013. MÁJUS 17. - 2013.05.16
17 ÓRAI HíRÖZEFOGLALÓ - CSÜTÖRTÖK, 2013. MÁJUS 16.


















